Korai búcsú
Nem kérem ily késő órán lépteid közelét,
Magasztos hatalmak derűs jövendölését,
Hogy csöppnyi örömmel is áradozz felém,
Vadvízsodrásoddal vesszen tiszavirág remény,
Hisz könnyed kényelem oka e kemény tény:
Ez értéketlen nemkért kedvből végképp elég.
Végzetét követő vakmerő merülő hajó,
Útjelölő ifjú óra, homályba hajló,
Oly rég jöve múlást ígérő érintés,
Gyermeki fényedből kilépett kacér szédítés,
Tiltó érett lelkem állást parancsola,
S mint sátáni sugallat hajítottam tova.
Hajó feltámada, vize társsá csillapoda,
Feledt múlttal tekint most jósló csillagokba,
Mihaszna parti kikötő – csábító cél,
Hol veszejtő tűzvihar tiszta előszele kél,
S friss szíved felém illőként jelzetlen int,
De kint távoli tőr törtet, mi türelmet hint.
Itt vagy, éltető lényed érzem, mégsem kísérem.
Jelenésed, mint áltató alak ítélem,
Olyféle léted, mit rejtélyként él agyunk,
Közönségesként észlel e földi közeg,
Igaz csalás? Miért hallgatsz ily egész közel?
Emlékként élsz, míg tudatom engem el nem enged,
Ott békében táncolunk mint könnyed lehellet,
Gazdag utam keserű bűvtől lesz mentes,
S látatlan felejted el e szemernyi levelet.
S ha ízlelném elragadó meglett heved,
Mint örök forrást őrizném ragyogó neved.
Gógánfa, 2009. július 31, augusztus 1-2.
(szótagszám: 14-13-12-14-12-13)
