Mit ér a szándék?
Halkan csobogó Marcal lápos sodrán,
Halként hallgató síri nádbuzogány,
Mint veszedelmes karró vigyázón áll,
Lankátlan partjára borongó köd vár.
Felszelt térkép földjén kínzottként vonyít,
Lomha holdfény gyilkos időként szorít.
Intésük nem csaló homálytól való,
Hol most ítélő kísértet hallható,
E lég óvatlan fájdalomként fojtna,
Ha álmod ablaktalan kamra volna,
S szellemedben mint űrrel társalogna.
Ne hátrálj, halott néki mozdulata,
Érzés csak, mint valódnak gondolata.
Gondolat szabad szellemmadárként száll,
Okod oly okos, hogy bátran szembeszállj,
Elme nem; tett, mitől forog e világ.
Oly dolog, mit nem tudhat evilági,
Megszólalsz, tán hazudsz, más miképp véli,
Erre ér hatalmad, formázd, mint szobrot,
Társad ha érti, így állítsz oszlopot,
Célod szabja mily lesz eme anyaga,
Mely földből való lényed igaz magva,
Erre húzz tetőt folyvást magasabbra.
Gondolat szabad szellemmadárként száll,
Okod oly okos, hogy bátran szembeszállj,
Elme nem; tett, mitől forog e világ.
Itt, bennem lakik rég gyógyító áldás,
Pillanatnyi illó hazugság, nem más,
Ösztönt önt belém folyton, ám e tölcsér
Lelkem felé, belülre nyílik – mit ér?
Éjbéli szörnyű folyó, hulla-hajó,
Te, te kínzol, hát nyitva e szörny-ajtó!
Szerelem! Fennt csak jót akarnak nekem,
Gondhozó segélyét mégis elvetem,
Nősténylény bája bajba vonzhat engem,
Erővel áldj, ne reménytelen tengjem!
Hisz közel e varázsló hatósugár,
Láncként ez tart épp helyben, lennék madár,
Ki felelőtlen fellegi párt talál.
Gondolat szabad szellemmadárként száll,
Okod oly okos, hogy bátran szembeszállj,
Elme nem; tett, mitől forog e világ.
Lomha holdfény gyilkos időként szorít,
Tintafoszlány felhő vakságba szólít,
Istenítélet kíséretet ígér,
Elhaló fényben halovány arc fürdik,
Ismertként közelít, oly rettent, miképp
Légies rémek irigyelve űzik,
Éltünk vonalát mint játékot fűzik:
S hozzám haza, e partra hajtja sorsa...
Gondolat szabad szellemmadárként száll,
Ostoba okod, hogy véle szembeszállj:
Álmossá válik, ki álom nélkül hál.
Gógánfa, 2009. július 29-31.
